"Az álom szeme – a szerelem varázsa"

poeme
versek

Ediţie bilingvă
Románbol fordította

Selecţie şi tălmăcire în limba maghiară:
HORVÁTH DEZSŐ

Kétnyelvű kiadás

Editura ARANIA
BRAŞOV 2007


Motto:

„...Au venit peste mine clipe de întristare (...) harfa mea s-a prefăcut în instrument de jale şi cavalul meu scoate sunete plîngătoare.
...Apa va pătrunde în rădăcinile mele, roua va sta toată noaptea pe ramurile mele.“
Cartea lui Iov

MOTTO:
„... Réam hullottak a szomruság pillanatai (...) a hárfám egy szánalmas hannszerré változott, mig a sipom siro hangokat terjeszt.
...A viz a gyökereimig hatol, a harmat viszont, az ágaimon pihen az éjszakán át.
Jov Könyve


1. Învaţă-mă,

cum să opresc timpul acesta
ce curge haotic?
să-ţi pot strecura printre gene
o mîngîiere
un cîntec
o poezie
un cuvînt
– ca o lumină adîncă –
frumos să încolţească
în inima ta?


1. Taníts meg,

hogyan állítsam meg az időt,
mely zavarosan folyik?
hogy szemeid elé
tudjam tenni
a simogatást
a dalt
a verset
a szót
– mint döbbenetes világosságot –
melyek szívedben kivirágoztak?


2. Cuvinte

Cuvinte aruncate, pierdute, tăcute,
rămase nespuse,
pe toate le-am cules
şi le-am spălat cu rouă-de-soare.
le-am presărat pe ropotul ploii
şi le-am înfipt în mare,
de unde valul le-a adus la picioarele tale.
Să nu te apleci!
Eu am ţinut odată valul în mîini
şi-am presărat fire de iarbă
pe creştetul universului
şi-am văzut:
Deasupra...
Dedesubt...
Nimicul îşi face culcuş.

2. Szavak (Cuvinte)

Eldobott, elveszett, néma szavak,
soha ki nem mondottak,
rendbeszedtem mindeniket
a reggeli nap harmatával tisztára mostam,
szerteszét szórtam az eső visszhangjával
tenger vizébe véstem,
ahonnét a hullámok lábad elé hordták.
Ne hajolj le értük,
mert egyszer már kezedben tartottad őket.
Fűszálakat szórtam
És láttam:
Fentről…
Lentről…
Hogy a semmi magának fekhelyet készít.


3. Pruncul singurătăţii

Legăn şi acum
pruncul singurătăţii...
Îl hrănesc în neştire
cu lapte-de-lacrimi,
cu rouă-de-stele,
chiar dacă ştiu
că-mi secătuieşte inima,
şi-mi frînge mîinile cu greutatea lui;
chiar dacă ştiu că-mi oboseşte
pînă şi gîndurile sterpe.
Legăn şi legăn...
poate va adormi
o clipă doar.


3. Az egyedüllét gyermeke

Még ringatom
az egyedüllét gyermekét
étellel kínálom
könnytejjel,
csillagok harmatával
pedig tudom,
hogy kiszárítja szívemet,
leszakad kezem súlyától
és tudom azt is,
kiszívja hiábavaló gondolataimat
mégis ringatom, ringatom…
hátha elalszik,
legalább egy percre.


4. Poate...

A fost o naştere!
A fost o moarte!
Şi a mai fost...
poate,
ceva-ntre ele...
un cîntec duios
sau un vaiet! (?)
Spuneţi-mi !
ce-a fost?!...

4.Talán (Poate)

Volt a születés!
Volt a halál!
És közöttük volt egy kellemes dal
Vagy talán egy emberi jaj
Mondd: mi volt egyáltalán?!

5. Sub povara iubirii

Te-ai îndrăgostit de mine, Durere,
atît de tainic,
atît de deplin,
atît de etern!
şi-atît de spăimos
te-ai împlîntat în oasele mele,
încît au început să se sfarme
sub povara iubirii.


5 A szerelem súlya alatt

Te, Fájdalom, belém szerettél,
sanyarún titkos,
sohasem véges,
mégis végtelen!
És annyira félelmetesen
a csontjaim közé hatoltál
érzem, szétrobbanok
a szerelem súlya alatt.

6. Firul de fum

Am cules
nenumăratele tale furtuni
şi-am continuat să trăiesc
– prin bolul inocenţei –
în visul
transformat în firul de fum,
ce se strecoară
prin toate ungherele tale
cu veşnica pecete a arderii.


6 Füstszál
Megszámlálhatatlan
viharaidat gyűjtöttem össze,
megpróbáltam
átélni értetlenségedet.
És füstszállá
változtatott álmokat,
amik minden porcikámba behatoltak,
az esztelenség végtelen pecsétjével.


7. Priveam

Între noi
tremura de mult despărţirea
dezlănţuind furtuni de spaime,
în ploi dese de lacrimi.
Priveam cum te depărtezi
– fluture alb –
prin asfinţitul tăcerii
aripilor însîngerate de strigăte,
lăsîndu-mă să-mi gust întristările
înmiit de întregi.

7 Láttam (Priveam)

Hogy köztünk már régóta remegett az elválás
a rémület viharait idézve
könnyeink folytonos sürü esőjében
láttam amint távozol – te fehér lepke –
szárnyaid beolvadtak a szürkületbe
emléked bennem maradt egy kiáltással,
hogy megértsem ezt
a kegyetlen szomorúságot.


8. Blestem

Să-ţi fie frate geamăn chinul meu
şi gura uscată de dorul sărutului!
Ploaia-de-mine să te ude!
Pămîntul-de-mine să-ţi ardă tălpile!
În dorul-dorului să te-mprăştii,
mereu căutîndu-mă,
mereu negăsindu-mă!


8 Átok (Blestem)

Testvéred legyen a bánatom,
Legyen száraz az ajkad a csókom utáni vágytól!
A nyári eső mosson tisztára
Az anyaföld örökítse talpad nyomát
A vágy kínjában olvadj meg
Keress mindig engemet
Úgysem találsz meg soha!


9. Neputinţă

Doamne,
m-ai aşezat la începutul unui drum
atît de lung, atît de greu!
Şi-n drum mi-ai semănat
tot lumînări aprinse
în locul copacilor verzi
ce-aveau să-mi ţină de umbră,
să nu mă ardă năvalnicul soare-de-viaţă.
Lumînările tale
mi-au vegheat drumul
în noaptea eclipsei totale,
dar lacrimile iernii mi-au ars mîinile
ce voiau să-mbrăţişeze
flacăra albă şi blîndă.


9 Tehetetlenség (Neputinţă )

Uram,
kegyetlen hosszú és nehéz útra indítottál!
Meggyújtott gyertyákat ültettél a zöld fák közé,
mik üdítőn legyezgettek volna,
hogy ne süssön annyira az élet égető napja
gyertyáid megvilágították utamat
életem fogyó éjjelén.
Könnyeim megégették tenyerem,
karom ölelni vágyta
a fehérség végtelen szelid fényét.


10. Cui să strig?

Ce rost, să mai strig timpului,
acestei lumi inerte şi surde?
cînd nu mai pot găsi
lacrima
din ochiul timpului
iar sufletul lumii
s-a stins în aduceri-aminte?!


10 Kinek kiáltsak

Nincs értelme az időnek kiáltani,
ennek a süket és mozdulatlan világnak.
Mikor nem láthatom a könnyet
az idő szemében,
míg a világ lelke
emlékeimben haldoklik.


11. Timpul meu

Timpul meu unic,
aparte de celelalte timpuri,
s-a scurs atît de încet
pe lîngă mine,
încît nu mai ştiu
de l-am avut,
de-a fost cu adevărat al meu
sau
nu a fost decît iluzia unui timp
răstălmăcit de Doamna Vreme.


11 Az én időm

Csak az én időm páratlan,
nem hasonlít a többihez
csendesen folydogál mellettem
azt sem tudom, létezik-e számomra,
az enyém volt valóban?
Vagy nem volt egyéb, mint illúzió,
melyet az Idő asszonya hazudott nekem.


12. Priveşte-mă!

Sînt ghemul de alge
prins în vîltoarea apelor.
Miezul de singurătate,
frumoasă şi rece,
ce trece prin lume
ca umbra unei deşertăciuni
fără nume:
învăluindu-te,
adunîndu-te,
risipindu-te!


12 Nézz reám

A vizek sodrába dobott
alga – gén vagyok.
Az egyedüllét tökéletessége,
szépen és hidegen,
mi áttűnik a világon
névtelenként az árnyékba.
összegyűjtve a szétszórt fényeket.


13. Unica oră a zilei

Cînd se întunecă
devin cenuşie,
mă dizolv în obscuritatea opacă
o dată cu gîndurile
în această
unică oră a zilei
plină de semnificaţii
ce-mi bate-n uşă:
e ora ispăşirii!
mereu izbăvită
nicicînd ispăşită.

13 A nappal egyetlen órája

Mikor alkonyodik, szürkévé válok
beolvadok a sötétség homályába
egyedül gondjaimmal.
Egyedülálló óra
tartalommal teli
kopogtat az ajtómon:
- mert eljött a bűnhődés pillanata,
eddig megmenekültél,
de sokszor megbűnhődtél.


14. Cum aş putea?

Cum aş putea
să mai zăbovesc în ziua de ieri
să mai pot aştepta la porţile lui mîine
fără să mă-mpiedic de iremediabilul azi,
care hoţeşte-mi fuge din mînă?
Cum să păstrez fărîma de clipă a mea
cînd ieri mă respinge lui mîine?


14 Hogyan tudnék

Hogyan tudnék megrekedni a tegnapban,
hogy a holnap küszöbén várhassak,
mert belebotlok az elrontott mába.
Mint ügyetlen tolvaj, kihull kezemből.
Hogyan tudnám megőriznia
perc egy pirinyó részétmikor a tegnapok
mindig a holnaphoz sodornak.


15. O toamnă bezmetică

O toamnă bezmetică
trece mereu peste mine
cînd soarele răsare
de dincolo de răsfrîngerea clipei,
unde doar veşnicia sparge
cerul şi ferestrele zborului
zvîrlindu-mă pe o creastă de vînt.


15 A dühös ősz

A tomboló ősz
vágtat rajtam keresztül
pirkadattól, mikor a pillanat eltűnik
mikor az örökkévalóság megőrizné
az eget és a szárnyalás nyílásait
elszórva engem a hideg szélbe.


16. Un loc anume

Daţi-mi un pămînt nou
în care să-mi pot înfige rădăcinile
cu aripi pînă la cer
un pămînt nou  ca o viaţă nouă 
care să nu-mi amintească nimic
de pămîntul unde am fost
atît de tare rănit.


16 Ama bizonyos hely

Ismeretlen földet adjatok nekem,
ahol elültethetem gyökereimet
új földet – mi új életet jelez –
ahol semmire nem emlékezem
arra a földre sem,
ahol annyira megsebzett voltam.


17. Flacăra

Sînt flacără vie
în cimitirul umbrelor noastre
unde se mai preling nori-de-flori
prin sipetul lacrimei
şi unde se mai prefiră
acelaşi cer cu lavă de sînge
ce sfarmă lespezile ochilor
sub cutremurate pămînturi
adunate în mine.


17 A láng

Lobogó láng vagyok
árnyaink temetőjében.
Itt még virágfelhők úsznak
eltemetett könnyek sírjai felett.
Az ég vár lávával telve,
ami a vers alapjait szétrombolja
és eltemeti a föld alá
elrejtve önmagam sorsától.


18. Cum?

Cum să găsesc liniştea
în casa trupului meu
mai asurzitoare decît tunetul,
mai puternică decît un hohot de rîs
şi mai năprasnică decît furtuna?


18 Hogyan

Miképpen találjak békét
testem házában,
amikor süketítő mennydörgésnél
üvöltőbb a süvítő kacagás
és hevesebb, mint a tomboló vihar?



19. Niciodată

Vînturile de nicăieri, de pretutindeni
se-adună la mine în casă
cînd bucuria îşi face culcuş în inima mea.
Sărmane vînturi!
Chiar nu ştiţi?!
Niciodată inima mea,
nu va ajunge
îndeajuns de bătrînă,
îndeajuns de uscată.
să nu mai poată simţi
bucuria,
durerea,
şi jalea.


19 Soha

Hazátlan szelek,
mindenhonnan a házamba gyűlnek
akkor amikor az öröm fészkel a szívemben.
Szegény szellők
nem tudhatjátok
a szívem sosem lesz eléggé öreg,
megfáradt, hogy ne tudná megérezni
az örömöt,
a fájdalmat,
a táncot.


20. Întemniţare

Toţi ajungem în ţara ce se întinde
pînă la graniţele nemărginirii;
acolo unde firul apei pătrunde
în pădurea fermecată
izbindu-se
de colţii ascuţiţi ai pietrei
din valea-blestemată,
unde, fără să ştim,
ne întemniţăm amintirile.


20 Bezáratás

Mindenki eljut abba az országba,
melynek végtelen határai vannak.
Ahol a patakocska beszivárog az elvarázsolt erdőbe
leküzdve a hegyes kövek csorba fogait.
Ott megkapaszkodok egy völgy peremén
és ott bezárom emlékeimet.


21. Aşa va fi

Aşa a fost iubirea,
firească,
la fel ca florile ce-nfloresc vara
la fel ca păsările ce zboară spre sud
la prima cădere de frunze!
Şi-aşa va fi întotdeauna
fără să bănuim
că dăm socoteală
tinereţii din noi
sau bătrînilor arbori.


21 Olyan lesz

Olyan a szerelem,
természetes, mint a nyárban kinyíló virágok
vagy mint a vándormadarak repülése
vagy az első lehullott levelek.
Mindenkor így lesz
anélkül, hogy sejtenénk:
mert el kell számolnunk
a bennünk élt ifjúságunkkal
egy öreg fának.


22. Uitată-n uitare

Uitată-n uitare,
inima mea
a uitat să mai bată;
doar urma unei zbateri de aripi
mai pîlpîie din vreme-n vreme
uitată şi ea
în oboseala unui zbor
de niciunde chemat,
de niciunde venit,
încremenit în uitare.


22. A feledésbe felejtett

Feledésbe felejtettek
a szívem
rejtett versei,
csak egy szárnycsapás nyoma
parázslik csendesen
kitörölhetetlen ő is
a repülés fáradságával,
mi soha nem tér vissza,
sehonnan nem jött
megkövesedett a feledésben.


23. De-atîtea ori

De-atîtea ori am plîns
pe umerii ploii
ce-şi fura furtuna din norii mei
De-atîtea ori am plîns
pe umerii nopţii
ce se-aduna din zilele mele
goale de timp şi de tine!
De-atîtea ori am plătit
cerşetorilor de somn
să te aducă în visele mele,
să pot plînge pe umerii tăi –
ce nu-i mai gasesc
nici aici,
nici altundeva.


23 Annyiszor

Annyiszor sírtam az eső vállain
abban a fergetegben.
Sokszor sírtam
az éjszaka vállain
mik a napjaimból voltak összerakva
a te hiányodban
annyiszor fizettem
az álom kéregetőinek
azért, hogy álmaimba visszahozzalak.
nem talállak.


24. Abia acum


Îmi despic anii maturităţii
pe-aceleaşi cîmpii nesăbuite
ale copilăriei,
unde  abia acum  descopăr
durerea şi sfîşierea
din firul de păr alb al mamei.


24 A hajtincs

Darabokra hasítom életem éveit
a gyermekkor
szűzies mezőin
csak most találom meg
a fájdalmat
anyám fehér hajtincseit.


25. Loc de odihnă

Casa mea
a devenit loc de odihnă
pentru furtună şi vînt,
ploaie şi grindină,
fulgere şi nebunie.


25 A menedék

A házam a viharok és szelek
menedékévé vált.
Helyet kapott a jégeső,
a villámlás és a mennydörgő ég.


26. Dacă poţi

ocroteşte-mi visele copilăriei
pe care ţi le-am dat în grijă
pînă mă voi putea întoarce
după ele.
Obosita-mi retină
– aripa păsării rănite –
adăposteşte şi-acum
sîngele prelins
din lacrima sfîşiată
cu surîs de copil.



26 Védelem

Védd meg gyermekkorom álmait,
miket gondjaidra bíztam addig,
míg utánuk jöhetek.
Elfáradt szemem – felsebzett szempillám szárnya –
még mindig menedékhelye
gyermekkorom összetört könnyes álmainak.


27. Te-aş mai putea chema (?)

Te-aş mai putea chema
pe tărîmul iubirii,
Fulger prăvălit de Providenţă!
dacă tristeţea cea mai ucigaşă
– a neiubirii –
nu m-ar fi aruncat
pe marginea prăpăstiilor
înşelate de păduri.


27 Hívjalak-e még

Hivjalak-e még
a szerelem tereire
sárba döntött a sors villáma
ez a leggyilkosabb szomorúság:
a szerelem hiánya
ide hajított az erdőkkel szegélyezett
szakadék szélére.


28. Desprindere

Las rugile, undeva,
la marginea cerşetorilor de somn,
şi reven în locul popasului
unde ruga se desprinde de trup
prin voinţa chemării
ce rupe hotarele.


28 Elválás

Valamikor elhagytam a máglyákat
és álmok koldusainak szegletéről
megtérek pihenőmhöz
hol az imádság kiválik a testből
a tudat akaratából
és széttépi a határokat.


29. Ziua care vine

Ies în prag
să iscodesc noaptea,
în faţa mersului zăbavnic al astrelor.
Ies în noapte
să visez împreună cu Luna
şi înfig diamante în coroane de fier.
Dar ziua...
Ziua are puterea de a dărîma,
de a zgudui visul
şi speranţa
pe care le înalţ
din nisipuri cîntătoare.


29 A következő nap

Küszöbömre állok,
hogy az éjszakában belekeveredjek
a csillagok megállás nélküli forgatagába.
Az éjszakába érkezem
a holddal együtt álmodozom,
gyémántokat rejtve vaskoronába.
De nappal…
a napok tomboló ereje
megrontja az álmot
és reményt, miket az éneklő porból
magasra emelek.


30. În afara visului

Adorm mereu în afara visului
semn că nici visul nu mă primeşte.
Adorm mereu
pe aceleaşi cuvinte  acum fără sens 
răscolind lutul simplu,
nisipul fin şi fierbinte
adunat din aurore îmbătrînite
poate prea devreme
în casa vieţii mele,
unde visul îşi face culcuş
în imaginarul pustiu.


30 Álom nélkül

Mindig álom nélkül alszom el
jele ez annak, hogy az álom nem mindig fogad be.
Értelmetlen fogalmú szavakkal,
feldúlva a piszkos agyagot
finom homokot
forró szivárványokból össszegyűjtve
rejtem az életem házába.
Talán így az álom
lefekszik mellettem
elképzelt pusztámban.


31. De cîte ori te-ai întors?

Ai băut din izvorul uitării
şi ai crezut că ai să scapi de tainele
şi tainiţele memoriei,
fără să-ţi pese de vîrtejul destinului
ce-ţi conduce
eterna întoarcere,
naştere
şi renaştere,
pînă la iertarea păcatelor.

31 Hányszor fordultál vissza?

A felejtés forrásaiból ittál
hitted, hogy megszabadulhatsz
emlékeid titkaitól, kétségektől
számon sem tartva sorsod sodrását,
mely az állandó megtéréseket rejtheti.
Születés
és tán ujjászületés…
a bűnbánatig.


32. Răzvrătirea lacrimilor

Am pătruns în miezul cristalului
ca-ntr-o eternitate.
Suprafaţa sticlei  ca bolta cerului
ascundea în ea minuscula mea lume
într-un întreg univers.
Dar n-am ştiut
că odată intrată-năuntru
mi-am încătuşat toate timpurile
în pocalul lacrimilor-răzvrătite.


32 A könnyek lázadása

Úgy hatoltam kristályok mélyébe,
a halhatatlanságba.
Űveges felszín – mint az égbolt –
magába rejtette piciny világomat
tán úgy, mint a kristály a világegyetemet.
Nem tudtam,
ha egyszer bekerültem
időmet lebilincseltem
a könnyek forró kelyhébe.


33. Dureroase tăceri


Cum să acopăr fîntîna
în care se desfundă izvoarele vechi?
cînd dincolo de răsfrîngerea clipei
răspunde doar ecoul,
ascuns în tăcerea apei,
ce se strecoară şi el
în piatra de mal!


33 A néma fájdalom

Hogyan fedjem be azt a kutat,
melynek vizében
régi források tisztultak
hangtalan pillanatok vergődésére
a fedetlen kút visszhangja felel
elbújva vizében a hallgatás,
úgy, ahogy besurran a víz
a sziklák közé.


34. Subjugare

Cascade urlătoare: tăcerile
revărsate în vîltoarea vieţii
îţi rostogolesc amintirile
aduse din tărîmul trecutului.
Tăvălugul te-ajunge,
te prinde,
te soarbe,
subjugîndu-te
acestei prăstăvăliri.

34 Leigázás

A hallgatás: örjöngő vízesés
hiába menekülök
feldúlják sodrai az emlékeket
a múltból életre születnek.
A özön utolér
megfog
felfal
leigáz téged
örjöngő sodrásával.

35. De-acolo... de unde tu erai


De cîte ori am voit să respir trecutul –
numai acel trecut fericit!
dar toate mările mi-au fost golite,
ca şi auzul,
ce-mi aducea un zvon de departe,
de-acolo
de unde tu erai
cîndva.

35 Ahonnan te voltál… onnét

Hányszor szerettem volna
múltamat belélegezni,
de csak a boldog perceket.
Mindenik fogalom kiürült
kopik a hallásom
tán néha hozok valamit messziről
onnét,
ahol te voltál valaha.


36. Cît... şi cînd...?

Cît să mă întind, cît să mă aplec
cît să mai las, cît să mai iau
din inima mea de-aici
şi de aiurea ca
să ating
şi
să culeg
lumina bună, caldă?
cînd împrejurul meu numai lumina
unei ceri tăcute şi triste
o simt, o ating
şi
mă arde!


36 Mikor… és mennyit...?

Meddig nyújtózkodjam,
meddig hajlongjak,
mennyit hagyjak, mennyit vegyek ki
a szívemből
vagy akárhonnét,
hogy megérintsem és összegyűjtsem a fényt?
Körülöttem
az ég fénye ragyog hallgatva és szomorúan
érzem,
hogy megérintettem
és éget!


37. Ca şi atunci...

Şi-atunci... ca şi acum
mă aplec să culeg gîndurile de ieri,
şi le pun la căpătîi flori
aşezate-n cununi...
ca o rememorare
a unui trecut netrecut.

Şi-acum... ca şi-atunci...
le găsesc numai în memoria vremii,
cu farmecul ofilirii din prima înflorire,
îngropate-n timpul
ce trece... şi... trece...
prin mine.


37 Úgy, mint akkor

Akkor is, most is
görnyedve összegyűjtöm tegnapi gondjaimat
virágokat helyezek mellé
koszorúba fonva…
akkor is… most is…
az idő emlékében látom meg őket,
a beavatás varázsával
a bennem elrejtett időben
eltemetve.


38. Iartă, Doamne!


Fără tine
sînt fir de nisip fără memorie,
sînt bob de grîu fără sămînţă.
Dă-mă, Doamne, vîntului de miazăzi!
să mă ascundă în poalele cerului
şi să mă închidă-n carapacea luminii.
Împreunează-mi mîinile în rugăciune!
Ocroteşte cuvîntul ce nu mă omoară
şi acoperă-mi cerul
cu întregul Tău nume!
Şi... iartă, Doamne!
copila sălbatică
ce uită numele Tău
fără voie.


38 Istenem, bocsáss meg

Nélküled
egy porszem vagyok megfosztva emlékektől
csíra nélküli búzaszem.
Istenem, ajándékozz a déli szélnek,
hogy elbújtasson az ég mezejében
a világosság karjaiba zárjon.
Fondd össze kezem imádkozásra!
Védd meg a szót
Fedd be látomásomat
a Te neveddel
Istenem, bocsásd meg egy vad leányzó bűneit,
aki akaratán kívül felejti el Nevedet.


39. Totul cade

Ascunsă în inima pămîntului,
învăluit de aburii începuturilor
nu mai văd înălţimile albe.
Totul cade
în prăpăstii fără număr,
într-un vîrtej ivit de niciunde
şi răscoleşte aerul
al cărei plînset ucide.


39 Minden hull

A föld szívébe bújva,
a kezdet ködével bevonva
nem látom már a csillogó csúcsokat.
Minden hull
számtalan szakadékba
sehonnan sem jön mentő forgatag,
hogy felkavarja a levegőt,
minek sírása gyilkol.

40. Ceasul amurgului

Cîte sunete mute vin
în ceasul amurgului
ce stă să se-aştearnă,
dar se ascunde încă pe undeva!
Îl simt cum lunecă
printre pădurile încă verzi,
printre smîrcuri,
moviliţe şi buturugi.
Iar tu şi eu, - noi -,
ne tîrîm la fel de tăcuţi
în bastoane de fum
ce le-am dori mlădiţe.


40 Az alkonyat órája

Rengeteg hang jön
az alkonyat óráiban
szétterülni készül,
de még valahol bújkál!
Érzem hogyan érnek
a még zöld erdőkben
a rügyek a dombokon
és a szőlőtőkék között.
Te és én
csúszkálunk halgatagon
füstbotokkal,
melyeket a rügyeknek szántunk.


41. Luna fugară

Cîteodată
se mai dezmiardă
luna în pletele mele
şi-atunci...
singurătatea ei,
devine singurătatea mea
şi-mpreună ne pierdem în noapte
ca două lunatece nebune
alergînd după stele,
alergînd după soare –
mereu
cu un infinit între noi.

41 Most pedig egyedül

Számtalanszor
meghallgattam gyónásaidat,
elédbe szaladtam
annyiszor megbocsájtva neked!
Azért is, amit ki nem mondtál
azért, amit éreztél…
és most…
mikor lelkem gyónásra készen áll
egyedül maradtam utam szélén,
mely ma már sehova sem visz…
és senki nincs a közelben.


42. ZĂPADA ACEEA

Cînd nori plini de ură
se adună deasupra capului meu,
uimită, mă-ntreb:
Unde este zăpada?
Zăpada aceea...
care îmbuna lumea.

42 Fekhely a szavak számára

A hajnal mélységéből
elveszett idők éjszakáiban levelek árnyait felmutatom
szavaimnak keresek alvóhelyet
szavak,
mint vakok nézik egymást
védve titkaikat.
Jéghegy szívében születtem
elárasztva levágott rügyek énekével
rügyek sírása között keserű ízek peregtek szét.


43. Şi-acum singură

Ţi-am ascultat de atîtea ori
spovedaniile,
şi am ieşit în întîmpinarea ta
de-atîtea ori  iertîndu-te!
pentru ceea ce nu ai spus,
pentru ceea ce nu ai simţit... (?)
Şi acum... cînd sufletul meu
e pregătit pentru spovedanie,
sînt singură
la marginea unui drum
ce duce nicăieri...
cu nimeni în preajmă.


43 Menekülő hold

Néha
a hajtó parancsa alatt
kényeskedik a hold
és akkor…
az egyedülléte
egyedüllétemhez válik hasonlóvá
elveszünk az éjszakában,
mint két holdkóros bolond
csillogó csillagok után szaladva
vagy a nap felé,
de közöttünk mindig ott lohol
a végtelen.


44. Un culcuş pentru cuvinte


În noaptea timpurilor pierdute
din răsuflarea zorilor
răscolesc prin umbrele frunzelor
să caut culcuş pentru cuvintele mele
ce se privesc precum orbii
şi-şi păstrează secretul.


44 Az a hó

Mikor a gyűlölettel telt fellegek
összegyűlnek fejem felett
csodálkozva kérdem magamtól:
Hol van az a hó?
A hó,
amely a világot valamikor jobbá tette.


45. Undeva

Sînt aerul ce vuieşte în strigăt
agăţîndu-se de tot ce-i iese în cale
pentru a căpăta un răspuns,
un adevăr,
o taină adîncă-adîncă!...
Undeva  departe-aproape
Auzeam tînguirea sfîşietoare,
dureroasă,
a ceva neîmplinit, nedefinit.
Ce era ?!
Pentru tine: Nimic!
Pentru mine – Strigătul şi Răspunsul
se despărţeau pentru totdeauna,
fără să se fi întîlnit!


45 Valahol

Levegő vagyok, rikoltásokkal süvítve,
lapulva mindenhez, mi útjába kerül
tán azért, hogy választ kapjon, egy igazat
egy titkot, mélyet.
Valahol – közel – lelem az eldobott
marcangoló
fájdalmas
siránkozáshoz
Valami teljesületlen,
meghatározhatatlan.
Mi is volt???!!!
Számomra a semmi
Számomra : Kiáltás és Válasz
mik elváltak egymástól mindörökre
anélkül, hogy valaha is egyesültek volna.


46. Talismanul

Fă-mă talisman drumului tău!
brăţară pe inima ta poartă-mă!
Rug fă-mă arderilor tale!
Blestem de dragoste să-ţi fiu
şi sfetnic în noaptea de veghe!


46 Talizmán

Végy magadhoz az utad talizmánjaként,
viselj a szíveden, mint egy karkötőt!
Tégy szavaid máglyájává
szerelmed átka legyek
az álmatlan éjszakáid tanácsadója!


47. Numai atunci!

Numai atunci
cînd vei descoperi ţinutul
unde strigătul devine şoaptă
şi-ai să auzi şoapta nerostită...
numai atunci
cheamă-mă!
Numai atunci!
ne vom putea scufunda
în rîul şoaptelor
din mîngîierea timpului-nenuntit.


47 Csak akkor

Csak akkor hívjál,
mikor megtalálod azt a világot
hol a kiáltás suttogássá válik
akkor meg tudod hallani a kimondatlant
a suttogást.
… csak akkor… csak akkor hívjál.
Csak akkor
akkor tudunk majd lebukni
a suttogások vizébe
a megcsendesült idő simogatásával.


48. Tîrziu mi-am amintit

Am plecat
lăsîndu-ţi pe pragul toamnei
un timp de uitare,
de regăsire
şi iertare,
şi-un timp de iubire!.
Tîrziu
mi-am amintit:
un timp pentru mine
uitasem să-ţi las!


48 Éppen akkor…

Épp csendesen, megbékülten szívtam magamba
az egyedüllét surrogásában a szürkületet
mikor valaki felém suttogta
Várj!
Érkezni fog egy másik tavasz,
akkor mikor a remény kivirágzik.
A te kegyetlenségedtől telitett szívem
fellázad
megfullasztva engemet!


49. Străina

Străina din mine te-a iubit!
cu patima nebună,
pînă la epuizare,
te-a iubit!
Singură,
fără străina din mine,
în bezna nopţii dinlăuntrul meu,
nici eu nu mai sînt
decît o umbră a străinei
ce a fost cîndva rătăcită
nemaivoind să ştie
că a fost.


49 Az idegen

Téged belőlem csak az idegen nő szeretett!
Bolond szenvedéllyel
kínszenvedésig szeretett!
Egyedül
a bennem lévő idegen nő hiánya
a bennem fészkelő éjszaka sötétségével
nem vagyok több, mint az idegen nő árnyéka
nem akarván tudni azt, hogy igazán létezett.


50. Întotdeauna

Am trăit o mie de vieţi
şi-n fiecare te-am iubit
o dată ca apa,
altă dată ca focul,
apoi, pămînt m-am făcut,
şi cer m-am făcut
risipindu-mă-n ziua şi noaptea
de pe genele tale.


50 Mélység

Megéltem ezer életet,
mindegyikben szerettelek,
úgy, mint a vizet,
máskor, mint a tüzet
vagy azt, ami a földből teremtődött
majd éggé lettem
elvesztem szemeid
nappalaiban és éjszakáiban.


51. Acum ca şi atunci

Acum ca şi atunci
vuiesc amintirile
năpăsătoare,
’năbuşitoare,
neostoite,
neobosite,
cum la fel vor vui
cînd noi nu vom mai fi.


51 Most és mint akkor

Most, mint akkor
emlékek süvítenek
közönyösen,
fojtogatva,
szomjasan,
így fognak körülöttünk üvölteni
akkor is, mikor már nem leszünk.


52. Fără titlu

V-am scris povestea mea
pe-o coajă de mesteacăn
ce-am aruncat-o-n foc!
De nu o vreţi:
Vegheaţi!...
Nici o scînteie să nu sară!
Să nu vă ardă pragul minţii!


52 Cím nélkül

Egy nyirfa kérgére írtam meg mesémet
azt pedig a tűzbe hajítottam.
Ha akarjátok: virrasztok!
Egy szikra se szóródjon szét,
hogy megégesse az értelem küszöbét.


53. Dialog simplu

— Sînt iubirea
mila şi mîngîierea
înţelegerea şi speranţa
bucuria, adevărul şi viaţa!
Tu cine eşti?
— Eu?! Omul care-a uitat
să se bucure.


53 Egyszerű párbeszéd

— A szerelem vagyok
a könyörület és simogatás
megértés és remény
az öröm, az igazság és az élet!
Te ki vagy?
— Én?! Az emberekkel elfelejtettem boldog lenni.

TEXT COPERTA a IV–a
Dacă după cel de-al doilea volum Anotimpuri ostile Romul Munteanu afirma că „poeta deschide calea unei noi literaturi a sentimentelor, a lacrimilor şi blestemelor despovărate de modelele tradiţionale uzate“, volumul Ochiul somnului – darul iubirii marchează o importantă etapă a maturităţii poetei şi este o ultimă confirmare valorică a drumului ales.
Creată din centrul motivelor contrastante, întrega carte este o singură operă – o operă adevărată, dar cititorul poate percepe micropoemele ca pe o piesă aparte, perfect închegată şi suverană de fiecare dată. În fiecare poem sună şi răsună aceeaşi simfonie polifonică a motivelor poetice.
În poezia română feminină, Viorela Codreanu Tiron – ca şi Monica Pillat –, se distinge prin accentuata exprimare a eternului feminin.

Albert Kovács
***
„Ha a második kötet után: Ellenséges évszakok, Romul Munteanu, irodalom kritikus, a következöket mondotta: «A költõ egy új utat nyit egy új irodalom irányzat számará: az érzelmiség, a könnyek és az átkok jelegét, mely feliszabadult a szokásos modelek szorításából, melyek már kivénültek», a kötet Az álom szeme – a szerelem varázsa egy új évszakot nyít a költõ fejlödésében, ugyanakor egg ujabb bizonyítéka a költõ értek – utjában, melyet sájat maga választott.
Az ellentmondasok motivumának központjából született kötet, egészében egy egyedüli mü – egy valodi mü, de az olvasö az apro versikéket egyedüli müként veszi tudomásul, mint önáll verset, teljesen szuverén valomit minden egyes alkalommal. Minden versben ugyanaz a polifolikus szimfonia hangzik poetikus motivumokon.
A román nôi lyrikában Viorela Codreanu Tironot, ugy mint éppen Monica Pilattot, a mindenkori nôiseg jelemzi.

Albert Kovács
Egyetemi tanár.